A képért elnézést, de az utolsó 2 szeletnél jutott eszembe, hogy le sincsen fotózva, kutakodtam a hűtőben valami kis díszítés után, de nem találtam semmit. |
Hozzávalók:
- 2-3 fej vöröshagyma apróra vágva
- 3-4 ek olaj (lehet olíva, bár én úgy még nem próbáltam)
- 1,5 tk feketebors (ha szereted, tehetsz többet)
- 4 púpos tk őrölt csemege pirospaprika
- 2 tk só
- 6 db olívabogyó apróra vágva
- 3-4 szem kapribogyó apróra vágva (kapribogyóból 1 évre elég a legkisebb kiszerelés, ráadásul sokáig el is áll, ezért ne legyünk lusták megvenni a tatárhoz, mert nagyon sokat számít az a pár szem)
- 3 borításnyi Worchester szósz - vigyázzunk vele, nagyon karakán íze van
- 1 tk konyak
- 7 ek csípős ketchup
- 6-7 ek mustár
- 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 ek pirosarany
- 1/2 teavaj
- 70 dkg darált marha felsár vagy comb
- 1 tojássárgája
Elkészítés:
- A leírt hozzávalók sorrendjében dobáljuk az összetevőket egy tálba, majd keverjük össze.
- Kezdjük el kóstolgatni. A két összetevő, amivel bátran lehet variálni, kísérletezni, a ketchup és a mustár. Ha úgy érezzük, hogy valami hiányzik, nyomunk bele a kettőből valamelyiket, aztán megint megkóstoljuk. Ezekkel tényleg bátran lehet dolgozni.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése